”az, hogy magyar nem faj, nem vér, hanem a lélek dolga. Nem a vér alakította ki a magyar lelket s hozta létre így a magyar fajt, hanem ellenkezőleg, a magyar lélek hatott a vérre s most és minden időben az a magyar faj, amit a magyar lélek áthatott. Mindenki olyan mértékben magyar, amekkora mértékben magyar lélek ereje él és hat rajta keresztül...”

"...Semmi sem könnyebb, mint azonnal felismerhetni, ki a magyar és kicsoda nem az. De nem fontos megállapítani, ki az és ki nem az, mert a dolog természete szerint nem érdemes itt nem magyarnak lenni. Annak, ami nem-magyar, nálunk mindig csak jelenje lehetséges, jövője nincs..."

"....a magyar kultúrát, észjárást és világszemléletet a parasztság őrizte csak meg, de közben elmaradt európai műveltsége. A gimnáziumokban, főiskolákon, egytemeken tanuló ifjúság teljesen a germán kultúra vonzásába került és így a középosztály elszakadt a néptől, gyökértelen értelmiséget alkot...”

"Azt a feltevésemet, hogy minden kísérlet, mely földünkön és történelmünkben ellenált a feladatok magyar megoldási módjának, csak veszteglést, visszafejlődést, kárt, pusztulást, betegséget és tetszhalált eredményezhetett, jó gyümölcsöt nem termett sohasem s ezután sem teremhet..."

"Azt azonban, hogy igazi halált nem okozott sem eddig s ezután sem okozhat, mert hálá Istennek, a magyar passzív rezisztenciának van mégis egy aktív, erőszakos-végeszakasztó szempillantása, nem mertem még tudományos igazságként hirdetni, itt említem csak, mint gyanításomat és feltevésemet. Mert van ilyen minden után pontot tevő lelkiállapot. A csömör."

"Tűr, tűr az objektív és primitív ázsiai jellegű társaslélek sokáig, még mindíg tűr, sokszor úgy tetszik a végletekig tűr, de egyszer csak végképp megcsömöllik. Akkor aztán mindennek vége. Egyelőre képtelen új szellemi táplálékfelvételre, a legutoljára beleerőltetett adag talán vissza is jön belőle, ki kell kurálnia magát, bőjtöl, diétázik s csak azután lehet belediktálni kívülről valamit, ha egy darabig a maga életét élhette és erőre kapott..."

"...sem erőszakoskodásra, sem pesszimizmusra nincs szükségünk, tehát okunk sincs. Ezen a földön, ebben a sorsközösségben csak magyar élet lehetséges, ha pedig a mi magunk magyarsága telítődnék a kívánatosnál nagyobb mértékben idegen elemmel, legfeljebb elfog bennünket a csömör, s megint megúsztuk egy kis szenvedéssel..."