Nemzeti Baranta Találkozó 2015

Felcsút Szúnyogpusztán 2015. július 11. és 19. között idén is megrendezésre került a Nemzeti Baranta Találkozó, melyen csapatunk szép létszámmal képviselte magát.

Összesen 5 felnőtt és 15 gyerek vett részt csapatunkból a tábor életében rövedebb-hosszabb ideig. Az idei tábort a korábbi szokásokkal ellentétben egy plusz hétvégével kiegészítve 9 napig tartott. Ez több hasznosan töltött időben és a végére jelentkező nagyobb fáradtságban nyílvánult meg. A táborban nem mindegyikünk tudott végig részt venni. Ha a péntek esti időpontban nem is, de vasárnap többségünk már Szúnyogpusztán tartózkodott.

A hétfői napon a szervezők idén újra megrendezték a 42km-es menetgyakorlatot. A menetgyakorlaton csapatunkból Bank Dániel és Seres Dávid vett részt. Vukics Ferkó táborparancsnok nagyon eredményesnek értékelte a menetgyakorlatot. A kitűzött cél teljesült, a 42 km-s szakaszt valamivel több mint 6 km/órás átlagsebességgel tettük meg. A résztvevők sokkal nagyobb hányada fejezte be időben. A két évvel korábbi menetgyakorlathoz képest a csapat minden mutatója javult.

A szerdai napon délelőtt uszodai edzésen vettünk részt. A ,,vízibaranta'' során vízi bírkózást, egyéb ügyességi feladatokat kellett megoldani, melyek felelőse Németh Zoltán volt. Falatovics Ádám és Bereczky Bencze úszóiskolát tartott azoknak, akik pontosítani akarták úszóteknikájukat. A 4-es vagy annál magasabb fokozatra vizsgázóknak esténként többször is lovasedzést biztosítottak a felcsúti csapat lányai. A lányok vendégszeretetét külön ki kell emelni.

A többi napokon az edzések hármas osztásban oszlottak el. Reggel hatkor futással kezdtünk, majd utána alakiztunk, végül reggelig a bemutató számot gyakoroltuk irányítottan. Reggeli után délelőtt 3 edzést, majd délután 3 edzést tartottak nekünk. Az idei évben nagy hangsúlyt kapott a szablya, de voltak ostoros, botos, puszta kezes és íjászedzések. Ezúton köszönjük a foglalkozásvezetőknek áldozatos munkáját: Vukics Ferkónak, Litkei Máténak, Falatovics Ádámnak, Németh Zoltánnal, Fogarasi Gyulának, Fogarasi Mihálynak, Bognár Istvánnak és ne hagyjuk ki a sorból a felcsúti leányzókat, a Zámbó és Teleki testvéreket se! Az idei táborban is volt néptáncoktatás, amit Szabó Tibor és Vass Tünde tartott.

Az idei találkozó végén is volt lehetőség fokozatvizsgát tenni, amellyel szép számmal éltek a résztvevők. Az idei évben bevezetett fokozatvizsga követelmény-szintje magasabb volt a korábbiaknál. Ezért is lehetünk büszkék csapatunk nagyobb gyermekeire, akiknek elég szép hányada letette a felnőtt 1-es fokozatvizsgát. A menetgyakorlat során említett általános erőnléti javulás a fokozatvizsgán az 5 km-es futás során is mérhető volt. A szervezők a vizsgázók között szintén teljesítmény-javulást mértek, arányaiban többen értek be a kitűzött szintidő alatt mint a korábbi évben.

A tábor folyamán azok a résztvevők, akik az edzéseken kiemelkedően teljesítettek, vizsga előminősítést szerezhettek. Tagjaink többsége hosszúbotos reflexgyakorlatból ezt meg is tették. Bertalan Mártont külön ki kell emelni, aki a második nap ostor vizsgaszámból szintén előminősítést szerzett. Seres Dávid vizsga előtti napon szintén teljesítette a göcselyi botforgatós formagyakorlatot.

Csapatunkból a nagyobb tizenévesek örömmel vettek részt az esténként megrendezett táncházban, de nem csak a mulatságokban, hanem a konyhaszolgáltatból, portaszolgálatból is kivették a részüket. Kisebb gyermekeink nagy elánnal vettek részt az este tízkor megszervezett csikó őrjáratban, melynek során sikeresen ütöttek rajt ill. fogtak el illetéktelen személyeket. (Akik természetesen előre beszervezett felnőttek voltak, de előfordult, hogy este 10 után kinnmaradt, tilosban járkáló táborozók akadtak horogra. )

Külön mondunk köszönetet Bognár Sándornak és családjának, akik a helyszínt biztosították, Ticsó Bácsinak és csapatának, akik főztek ránk, és együtt lehetővé tették hogy idén is részt vehessünk ezen a találkozón.

A találkozón szombaton este gálaműsor tartottunk, majd vasárnap délelőtt záróünnepéllyel fejeztük be, melyben ünnepélyesen átadták a sikeres vizsgázóknak az okleveleket. Ugyanekkor ünnepélyesen átadták a foglalkozásvezetői képzésen levizsgázott oktatók okleveleit is. Csapatunkból Füstös Zoltán és Botos Zoltán vehette át az elismerést.

A következő oldalon táblázatban foglaljuk össze, hogy ki vett részt csapatunkból a találkozón és ki hanyas fokozatra vizsgázott.

in Hírek
on 29 július 2015
Találatok: 1432